„10 éve dolgozom a cégnél, szorgalmas, megbízható vagyok. Nem volt még olyan kérése a főnökömnek, aminek ne tettem volna eleget. A munkám kifogástalan, soha az elmúlt 10 év alatt nem hibáztam. A Főnököm mégis napi szinten belém rúg, bántó a stílus, ahogyan beszél velem, lekezelő. Minden kollégámmal így beszél, sokan elmentek a cégtől miatta, én szeretem a munkámat ezért nem léptem még, de minden reggel gyomorgörccsel indulok dolgozni és alig várom, hogy kilépjek az ajtón a nap végén. Nem bírom, ahogyan ordítozik, csapkodja az ajtót, ahogyan bánik az emberekkel. Ha nagyon ritkán van hozzám egy két jó szava, akkor szárnyra kapok és egy pillanat alatt elfelejtem, hogy egyébként egy tapló. Jó néhány éve már csak nyugtatóval tudok aludni, és ha nagyon őszinte akarok lenni napközben otthon sem tudok kikapcsolni teljesen.” Emese
Emese esete nagyon sok ember érint, sokan küzdenek hasonló problémával. Mit gondolunk erről? Leginkább azt, hogy ez van, ezt kell szeretni, valamiből élni kell, ne válogasson az ember. Vagy azt tanácsolnánk Emesének, hogy lépjen fel a Főnökével szemben és kérje ki magának ezt a bánásmódot, ne féljen, hiszen ha ilyen jól dolgozik biztosan nem rúgja ki. Vagy azt mondanánk, hogy hagyja ott a fenébe az egészet, biztosan talál jobbat, ahol megbecsülik.
Mi van akkor, ha a hozzáállásunkkal meg tudjuk változtatni a főnökünket, anélkül, hogy a fentiek bármelyikét is választanánk? Mi van akkor, ha úgy változna meg minden, hogy senkinek semmit nem mondunk, csak mi változunk? Mi kell ahhoz, hogy ez a helyzet teljes könnyedséggel meg tudjon változni?
Minden ember valamilyen mértékben irányító, ez szükséges az életben maradáshoz. Az, hogy kiből lesz vezető, vagy ki az, aki beosztástól függetlenül képes egy rendszert, azon belül embereket foglalkoztatni, irányítani, utasításokat kiadni, az leginkább habitustól, generációs adottságtól függ.
Hatalom gyakorlása = védelem kiépítése, annak tartós biztosítása. A hatalom agresszív gyakorlása a még nagyobb védelem építéséről szól. Arról, hogy ő támadhatatlan, sérthetetlen. Ki kap ebből többet? ” Mindig azt a lovat ütik, amelyik húz” szól a mondás. Vagy ” A gyengébbet bántják mindig a legjobban”. Nem véletlenül születtek ezek, de nézzük meg mi lehet mögötte?
Néhány jó tanács:
Először is meg kell ismernünk önmagunkat. Mit is jelent ez? Végig kell gondolni, hogy mi az, ami örömmel tölt el, és mi az amire érzékenyek vagyunk, amelyek bántóak számunkra? Gondoljuk végig, vajon valóban ilyen a természetünk? Kire hasonlítunk, szüleinkre, nagyszüleinkre? Mia az amit gyermekként, vagy fiatalon nehezen viseltünk el tőlük? Vajon miért vállhattunk hasonlóvá mi is?
Mi van ha félelem áll minden mögött? Ha egész egyszerűen nincs bátorságunk a saját életünket élni, csak követünk egy utat, amit kijelöltek számunkra. Vagy ha úgy is érezzük, hogy jó helyen vagyunk, akkor miért bánthatnak minket? Valószínűleg azért, mert félünk és bizonytalanok vagyunk. Sejt szinten bennünk van az örökletes félelem, a megalkuvás a létbiztonság fenntartásáért!
Azt gondolom azon kell dolgozni minden hasonló helyzetben lévő embernek, hogy önmagával megbékéljen, hogy szeresse és tisztelje önmagát annyira, hogy elérje a stabilitást. A belső stabilitást!
Ha ez sikerül, akkor olyan energiákat közvíthet ki magából, amely nem teszi lehetővé sem a Főnöknek, sem másik embernek azt, hogy bántsa többé. Ha önmagunkat tiszteljük, akkor mások is tisztelni fognak.
Tanulni kell a tapasztalásokból, segítséget kérni, ha egyedül nem megy. Nem könnyű az önfejlesztés, de megéri dolgozni egy kiegyensúlyozott, békés lelki állapotért!
